Vissza a főoldalra

 

Ugrás az árakhoz

 

Hétfőn és szerdán gyógy-masszőrünk, Bodnár András várja az érdeklődőket. András okleveles csontkovács is, így decembertől szolgáltatási körünk bővül. Egy kezelés ára 5500 Ft/55 perc.

Bemutatkozom

Bodnár András vagyok, gyógymasszőr, alternatív mozgás- és masszázs terapeuta.

2005-ben gerincsérvet állapítottak meg nálam, nehezemre esett bármilyen mozgás. Csontkovácsolás kezelés első alkalmával már nagymértékben változott a mozgásom; könnyebbnek, oldottabbnak, mozgékonyabbnak éreztem magam. Még kétszer elmentem a csontkovácsolás kezelésre és fájdalmaim elmúltak, végleg. Ezek voltak az előzmények, melyek arra sarkaltak, hogy én ezt a tevékenységet megtanuljam. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Magyarországon a szakma legkiválóbb művelőjétől, Kovács Magyar Andrástól sajátíthattam el az alapfogásokat.

Mély masszázs (az ízületeket illetve csontozatot körülölelő izomrészek fellazítása) során, szabaddá válik az adott ízületi rész, melyet finoman kimozgatva és helyére igazítva, visszanyeri az adott ízület a mozgás szabadságát. Már az első kezelés is nagymértékben javít az aktuális állapoton. A kezelés minden esetben fájdalommentes.

Szeretettel várom, leendő kedves vendégeimet!

 

Kedden és csütörtökön gyógy-masszőrünk, Koczka Marietta várja az érdeklődőket.

Koczka Marietta vagyok. Egészségügyi végzettségem rá döbbentett arra, hogy léteznek olyan gyógymódok az életünkben, amelyekkel a betegségeket gyógyszerek nélkül meg lehet előzni. Három éve megismerkedtem Kovács- Magyar Andrással, aki megmutatta, hogyan kell egészségesen élni. Majd bevezetett a masszázs rejtelmeibe. Azóta próbálom a munkám során és is bemutatni vendégeimnek a masszázs jótékony hatásait. Először a frissítő masszázst kezdtem el alkalmazni, majd megismerkedtem a nyirok- és cellulit masszázzsal. Megtanultam, hogy a nyirokrendszerünknek szerepe van a testünk méregtelenítésében és regenerálásában, ez által erősíti immunrendszerünket, ellenállóképségünket. A lerakódott méreganyag terheli a nyirokrendszerünket és betegségek alakulnak ki szervezetünkben. Ez a masszázs segíti a salakanyagok kiürítését így segítve elő a gyógyulást.

Nyirokmasszázs mellett cellulit masszázsra várok mindenkit. Napjainkban egyre több problémát okoz a narancsbőr. Ami a hiedelemmel szemben nem csak az idős és túlsúlyos korosztályt érinti. Hanem több fiatal vékony hölgyet is. Általában comb, fenék, has, tájékon jelentkezik. A bőr alatti kitüremkedő gödröcskék komoly esztétikai problémát okoznak. A speciális narancsbőr elleni krémekkel történő masszázs, és a fóliával történő tekercselés elősegítik a cellulitisz gyors megszüntetését.

Örömömre szolgál, hogy munkám során egyre több ember ismeri meg a nyirok- és cellulit masszázs jótékony hatásait. Ha szeretnéd immunrendszeredet kicsit megerősíteni, vagy narancsbőr problémákkal küzdesz, szeretettel várlak!

 

Lemondási szabály: Kérjük, legkésőbb előző nap jelezd, ha nem tudsz jönni (06 70 214-2800, 06 20 323-3589). Ha egy bérlet érvényességén belül kétszer előfordul, hogy a masszázs napján mondod le a bejelentett időpontot, egy alkalmat automatikusan kénytelenek leszünk levonni.

Wellness szolgáltatások


GYÓGYMASSZÁZS

A masszázs lazító, élénkítő hatással van a szövetekre és az izomzatra, felélénkíti a vérellátást, helyreállítja a bőr funkcióit és a nyirokáramlást, a légzés ezáltal mélyebbé válik. Masszázs helyiségünkben nyugodt kikapcsolódást biztosítunk mindazoknak, akik sportolás utáni lazulásra vagy csak egy kis kényeztetésre vágynak, illetve azoknak is, akiknek felfrissülésre van szükségük a nap hátralevő részében.

Gyógymasszőreink változatos masszázsfajtákkal várnak, legyen szó frissítő, lazító, élénkítő, svéd masszázsról vagy egyéb, speciális masszázsfajtákról:


FRISSÍTŐ MASSZÁZS

A frissítő masszázzsal felélénkítjük a szervezet vérellátását, így akár egy fontos tárgyalás előtt is hasznos lehet. A masszázs során használt anyagok szintén élénkítő hatásúak. A masszázsfogások megegyeznek a gyógymasszázs simító, dörzsölő, gyúró fogásaival. Frissítő masszázs esetében a szaunázást nem javasoljuk.


IZOMLAZÍTÓ MASSZÁZS

Az izomlazító masszázzsal a hidegtől és stressztől merev izmokat lazítjuk fel. A masszázs során használt anyag mentolt és gyulladáscsökkentő hatású menta-, rozmaring- és zsályaolajat tartalmaz, mely az alapanyagként használt sósborszesz kedvező hatását fokozzák. A masszázsfogások megegyeznek a gyógymasszázs simító, dörzsölő, gyúró fogásaival, melyek alkalmasak a fokozott igénybevételkor fellépő fáradtság csökkentésére. A kezelés hatékonysága érdekében érdemes előtte szaunázni, mely javítja a vérellátást, s megkezdi a test lazítását.


IMMUNERŐSÍTŐ MASSZÁZS

Az immunerősítő masszázs során célom a méregtelenítő anyagok bejuttatása a bőrön keresztül. A test ellazításakor mézes olajat masszírozok a bőrbe. A masszázs segít harmonizálni a szervezet kiegyensúlyozatlan energetikai eloszlását. Ajánlom azoknak, akik nyak-, váll- és hátfájdalmakkal, krónikus kimerültséggel vagy fejfájással küszködnek.

Ez a masszázsfajta salaktalanító, fájdalomcsillapító, lazító és immunerősítő hatású. A masszázs során az értékes anyagokat, úgymint cukrot, enzimeket, vitaminokat, ásványi anyagokat valamint propoliszt tartalmazó méz szívódik fel a bőrön keresztül. Bőrszépítő hatása mellett segít a visszatérő hát-, váll- és nyaki fájdalmakon is.


SZÜLÉS UTÁNI MASSZÁZS

A babával otthon töltött idő a nő életének legszebb szakasza. Ugyanakkor a szervezetünket a leginkább ebben az időben terheljük, hiszen a gyermekünk ki-be emelése a kiságyba, illetve a szoptatás jelentősen megterheli a deréktáji és lapockatáji hátizmokat. A kényszertartás feszültséget okoz az izmokban, azok folyamatos megfeszülése fájdalmat okozhat. A kimerültséget fokozhatja a „24 órás ügyelet" és a kialvatlanság. Babánk lelki nyugalma az anyuka kiegyensúlyozottságától, test-lelki komfortérzésétől függ. Ebben szeretnénk segíteni. A regeneráló masszázs hatására enyhül a fáradtságérzet, az izmok rugalmassága nő, oldódnak az izomgörcsök. A végtagok és talp átmasszírozásával csökkentjük a kóros folyadék visszatartást és az ezzel járó ödémákat. Ilyenkor a legapróbb kényeztetés is aranyat ér. Mindenekelőtt a lazításra kell helyezni a hangsúlyt. A megterhelt gerincoszlopnak igen jót tesz a hátmasszázs, melyet allergénmentes alapkrémmel vagy aromaolajjal végzek, halk zene mellett. A szülés utáni depressziós állapot elkerülhető, ha törődünk magunkkal és heti egy aromaterápiás masszázzsal ajándékozzuk meg testünket és lelkünket.


CELLULITMASSZÁZS, BODY WRAPPING

A masszázst zsírégető krémmel végezzük. Először egy teljes testmasszázzsal beindítkil a vérkeringést, majd bemasszírozzuk a testkezelő anyagot. Speciális gyúró, morzsoló, simító mozdulatok szigorú sorrendjéből áll össze a program. A masszázshoz használt anyagok stimulálják a vérkeringést, serkentik a sejtek anyagcseréjét, ezáltal segíti a felesleges zsírtartalék elégetését. A testcsomagolással létrehozott kompressziós nyomás biztosítja, hogy a felszabadult anyagcseretermékek, felmasszírozott salakanyagok a nyirokrendszeren keresztül, illetve a vizelettel elhagyják a testet. Egy kezelés időtartama egy órát vesz igénybe, mivel a felvitt anyagoknak legalább 30 percig a fólia alatt dolgoznia kell, igazán látványos eredményhez azonban hosszabb kezeléssorozat szükséges. Ajánlott időtartam: minimum heti 2 alkalom 4 héten át.


KOROKAN MASSZÁZS

Keleti egésztest masszázs energetikával és a meridiánok stimulálásával A masszázs a földön, szőnyegen zajlik, a vendég pamutruhát visel. Krémet, olajat nem használunk. Korokan masszőr: Marosfalvi Csaba.

Időpontot a recepción egyeztethetsz személyesen vagy telefonon: 06 70 214-2800, 06 20 323-3589.

A masszázs jegyek és bérletek ára tartalmazza egy törülköző, az öltöző és a szaunák használatát. Fizethetsz egészségpénztári kártyával, Ticket Wellness és Ticket Compliments utalvánnyal, valamint üdülési csekkel is!


GYÓGYMASSZÁZS

Statikus izomzat kezelése, nem megfelelő vérellátás okozta, oxigénhiány miatt fellépő izomfájdalom kezelése teljes testen...


SVÉDMASSZÁZS

A svédmasszázs öt fő fogásmódot tartalmaz: simítás, dörzsölés, gyúrás, ütögetés, rezegtetés. A simítás-dörzsölés a bőr vérellátására hat kedvezően és egyúttal előkészíti a mélyebb szöveteket érintő gyúrást és ütögetést. A rezegtetés lazít. Természetesen nem fájdalmas masszázs. Egyénre szabott a fogások erőssége és az aromaanyagok kiválasztása is. Frissítő, kondicionáló, nyugtató, keringés-és közérzetjavító hatású.


RELAXÁLÓ, AROMATERÁPIÁS MASSZÁZS

Finom simító, dörzsölő és apró körkörös gyúró mozdulatokból álló masszázs, amely segít leküzdeni a felgyülemlett feszültséget, stresszt. Aromaterápiával együtt nyújtjuk, így nemcsak az érintések hatnak, hanem a felszívódó aromák is. A stresszoldó, görcsoldó, nyugtató hatású - tiszta növényi aromák -, az idegrendszerre nyugtató hatást gyakorolnak.


STRESSZOLDÓ MASSZÁZS

Hason fekve végezzük a kezelést, a svédmasszázzsal az alsó végtagokat és a hátat érintem.


NYAK, VÁLL ÉS DEKOLTÁZSMASSZÁZS

Svédmasszázs feszült nyaki, mell és vállizmok lazítására...


MASSZŐREINK BEOSZTÁSA

András hétfő és szerda 15-19 óra
Marietta kedd és csütörtök 15.30-19 óra
Edi péntek 15-19 óra

Időpontot a recepción egyeztethetsz személyesen vagy telefonon: 06 70 214-2800, 06 20 323-3589.
A masszázs jegyek és bérletek ára tartalmazza egy törülköző, az öltöző és a szaunák használatát. Fizethetsz egészségpénztári kártyával, Ticket Wellness és Ticket Compliments utalvánnyal, valamint üdülési csekkel is!

Felhívjuk a figyelmedet, hogy a masszázs bérletek felhasználása időhöz van kötve. Az 5-alkalmas masszázs bérlet felhasználására 37 nap, a 8-alkalmas masszázs bérlet felhasználására pedig 60 nap áll rendelkezésedre. Ezeknél a bérleteknél cellulit elleni kezelést nem kérhetsz. A 8-alkalmas cellulit bérlet érvényessége 37 nap a maximális hatékonyság érdekében, mivel ennél a masszázsfajtánál heti 2 alkalom ajánlott. Cellulit-masszázs kezelést Edin kívül Évi is vállal, így a kedd és péntek délutáni időpontokon túl már csütörtök délután és szombaton délelőtt is harcolhattok a narancsbőr ellen. Mind Edi, mind Évi tekercselős cellulit-kezelést alkalmaz speciális krémmel és Évinél vákuumkezelést is kérhettek!


FINN SZAUNA ÉS INFRA KABIN

A szauna-tér a női és a férfi zuhanyzóból közelíthető meg. A 15 személyes finn szauna és a 3 személyes infra kabin kellemes kikapcsolódást nyújt akár edzés után vagy egy jó masszázs kiegészítéseképpen. A kondi- és aerobic jegy és bérletárak mind a finn-, mind az infra szauna használat díját tartalmazzák, azonban szauna jegyet és bérletet külön is vásárolhatsz.

A hagyományos rendszerű (finn) szaunában magas, kb. 100 - 120 fokos hőmérséklet, és alacsony, kb. 10%-os páratartalom jellemző. A szaunázást követő lehűlés vagy hideg vizes zuhany által felélénkül a vérkeringés és erősödik az immunrendszer. Az infra szaunában maximum 75 fok a hőmérséklet. Az infrasugarak nem a levegőt, hanem közvetlenül a testet melegítik fel. Az infravörös sugarak behatolnak a bőrfelszín alá, ahol fellazítják a salak- és méreganyagokat, amik aztán a verejtékmirigyeken keresztül kijutnak a szervezetből. Kiválóan alkalmas méregtelenítésre, súlycsökkentésre, fájdalomcsillapításra, bőrtisztításra, immunerősítésre, valamint a narancsbőr kezelésére.

A finn szauna előtt zuhanyozz le szappannal és meleg vízzel. Töröld szárazra a tested. 1. menet: Teríts száraz törülközőt a szauna alsó vagy középső padjára. A hőmérséklet alulról felfelé emelkedik, a levegő nedvességtartalma pedig csökken, ezért két-három perc elteltével ülj át a legalsó szintről a középsőre. További 5 perc elteltével feküdj a legfelső szintre. Mielőtt elhagyod a szaunát, ülj föl 2-3 percre, nehogy hirtelen felemelkedve vérnyomásod leessen, és megszédülj vagy elájulj. Lehűlési szakasz: fel-alá sétálva lélegezz mélyeket. Ezt követően zuhanyozz le hideg vízzel, a vízsugarat fokozatosan közelítsd a szívhez, majd vegyél teljes zuhanyt. Ezután betakarózva pihenj mintegy 10 percig. 2-3. menet: az első menethez hasonlóan járj el. Utána 30 percig pihenj. Kellemes pihenést!

 

 

 

 

Vissza a főoldalra Az oldal tetejére